Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesület

42. CISM Katonai Ejtőernyős Világbajnokság

Szolnok    08. 09. - 08. 20.

Nagy küzdelemben a harmadik helyet harcolta ki a katona válogatottból összeállított csapatunk a katonai ejtőernyős világbajnokságon. Asztalos István önkéntes műveleti tartalékos zászlós egyéniben – hármas holtversenyt eldöntő, úgynevezett szétugrás után – a negyedikként végzett, a csapat legfiatalabb tagja, Horváth Ferenc őrvezető tizenharmadik lett az ifjúsági mezőnyben. A világbajnokság ünnepélyes eredményhirdetését augusztus 20-án tartották Szolnokon.

A világbajnokság szervezőbizottságának elnöke Szabó László dandártábornok, helyettese dr. Bali Tamás ezredes, titkára dr. Eleki Zoltán ezredes, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Honvédelmi Felkészítő és Katonai Testnevelési Osztály osztályvezetője volt.

Edzőugrások megkezdődtek

A Nemzetközi Katonai Sporttanács (Conseil International du Sport Militaire - CISM) hazánknak ítélte a 2018-as katonai ejtőernyős világbajnokság rendezésének jogát. A döntésben a Magyar Honvédség ejtőernyős válogatott eddig elért eredményei is jelentős szerepet játszottak. 

Megnyító

Elkezdődött a verseny

Az elmúlt napokban a versenyre nevező 37 ország csapatainak 372 versenyzője több, mint 5 ezer ugrást hajtott végre a szolnok-szandaszőlősi repülőtéren.

Záró

A világbajnokság ünnepélyes eredményhirdetését augusztus 20-án tartották Szolnokon.

Hétfőn véget ért a 42. CISM Katonai Ejtőernyős Világbajnokság. A résztvevő harminchét nemzet 372 sportolója több mint egy hétig mérte össze tudását célba ugrás, formaugrás és stílusugrás versenyszámokban Szolnokon.

A magyar csapat számára az évad legfontosabb versenye az augusztusban Szolnokon megrendezett CISM 42. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság volt. A csapat nagyon készült a világbajnokságra, hiszen a tagok többsége SzolnokVégül – szoros versenyben – a harmadik helyen végeztek.

A Magyar Honvédség pedig kiérdemelte a szakma, valamint a Katonai Sporttanács (CISM) elismerését és mély tiszteletét a szervezés és a szakmai munka tekintetében is.

 

                                                                                   

 

 

Powered by XelDawe